Chelsea: „Tízből kilencszer nyerünk, de ez katasztrófa volt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.23. 08:58
Mint arról beszámoltunk, a Premier League-ben címvédő Chelsea felkészülési mérkőzésen meglepetésre 4–2-es vereséget szenvedett az MLS-ben szereplő New York Red Bullstól, amely a második félidőben fordította meg a meccset. A londoni csapat menedzsere, José Mourinho nem bánta, hogy az amerikai együttes komoly próba elé állította tanítványait, de állítja, tízből kilencszer az angolok sikerét hozta volna a találkozó.



„Nem vált volna hasznunkra, ha tíz nullára nyerünk. Érdemi erőpróbára volt szükségünk, megkaptuk – kezdte a meccs utáni értékelését José Mourinho. – Az ellenfél koncentráltan és motiváltan játszott, boldogok vagyunk, hogy pályára léphettünk ellenük, és jobb meccset vívhattunk, mint amire számítottunk.”

„A játékosok a legutóbbi hat napban tizenegy edzésen vettek részt, nem kételkedünk bennük. Tízből kilencszer nyertünk volna, de a második félidő katasztrofálisan alakult” – tette hozzá a portugál szakember.

A Chelsea szakvezetője megvédte kapusát, a Stoke Citytől szerződtetett Asmir Begovicot, aki a bemutatkozó mérkőzésén négy gólt kapott.

„Nem működtek a reflexei, de ez a fáradtság következménye. Örülök, hogy a sorainkban tudhatjuk, a következő meccsen a kezdőcsapatban kap helyet, és az első félidőt tölti majd a pályán. Nem történt semmi probléma, úton van a beilleszkedés felé” – mondta Mourinho.

A Premier League-ben címvédő londoni együttes magyar idő szerint vasárnap hajnalban a francia bajnok Paris Saint-Germain ellen folytatja a felkészülést.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
5 órája

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
2025.07.10. 21:13

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 21:46

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Felkészülés: NB III-as ellenfelet győzött le a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 13:04

Felkészülés: a Kisvárda három góllal nyert a Zseleznicsar ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 20:30

Felkészülés: Saponjics megszerezte az első gólját, győzött a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 20:31

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31
Ezek is érdekelhetik