Arsenal: Mourinho szívességet tett nekünk – Flamini

Vágólapra másolva!
2015.07.30. 14:55
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal francia középpályása, Mathieu Flamini elmondta, nagyon örül, hogy Petr Cech átigazolása létrejött, hiszen ilyen játékosokkal esélyük lehet akár a bajnoki cím megszerzésére is.

Petr Cech tizenegy év után hagyta el a Chelsea-t, amelyben közel 500 mérkőzésen lépett pályára. A „kékek” menedzsere, José Mourinho többször is hangoztatta, nem örülne, ha a városi riválisnál kötne ki a cseh kapus, az üzletet azonban megkötötték, Cech pedig az Arsenalban folytatja pályafutását. Ezzel kapcsolatban az „ágyúsok” középpályása, Mathieu Flamini elmondta, megköszönhetik Mourinho szívességét, hogy végül áldását adta a kapus átigazolására.

„Meglepett, mert Mourinho nem szokott ilyet tenni – mondta Mathieu Flamini a Daily Telegraphnak. – Versenyző típus, nem szokta eladni a játékosait a riválisoknak. Most nagy szívességet tett nekünk, amit ki kell használnunk. Cech topigazolás, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy sikerült szerződtetnünk.”

„Nemcsak a képességei, hanem a jelleme és a győztes mentalitása miatt is fontos, hogy megszereztük. Amikor a legmagasabb szinten játszol, a hozzá hasonló vezérek jelenthetik a különbséget a pályán. Különösen akkor, amikor nem minden úgy történik, ahogy azt elterveztük.”

„Úgy érzem, ez egy másik Arsenal, mint amelyiket kétezer-nyolcban elhagytam. Jó példa, hogy az utóbbi két évben nem távoztak kulcsjátékosok, ellenben minden évben minőségi labdarúgók érkeztek, mint Mesut Özil, Alexis Sánchez és most Petr Cech. Jó esélyeink vannak a bajnokságban.”

Cechnek nem kell sokat várnia, hogy újra találkozhasson korábbi csapattársaival, hiszen augusztus 2-án a Wembleyben az FA-kupát elhódító Arsenal az angol bajnok Chelsea-vel csap össze az angol Szuperkupáért, a Community Shieldért.

Legfrissebb hírek

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39

La Liga: az Arsenallal cukkolta az edzője Zubimendit – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 12:09

Rice bombája eldöntötte: az Arsenal legyőzte a Newcastle-t, és bebiztosította a BL-indulást

Angol labdarúgás
2025.05.18. 17:29

Megtette ajánlatát Gyökeresnek az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.16. 16:36

Real Madrid, Liverpool, Chelsea, Arsenal – sorban állnak az elitklubok a Bournemouth védőtehetségéért

Spanyol labdarúgás
2025.05.13. 18:47

Szoboszlai gólpassza után született meg a Liverpool második gólja

Angol labdarúgás
2025.05.11. 18:01

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.05.11. 09:23
Ezek is érdekelhetik