Anglia: kapitánygyanús! 11 évesen kispadot kapott, eltűnt négyosztálynyi különbség

Vágólapra másolva!
2015.07.30. 19:59
null
Az AFC Fylde-nál nem kell messzire menni, ha elégedetlenek lesznek Dave Challinor menedzser munkájával (Fotó: BBC)
Egy felkészülési mérkőzésen egy 11 éves fiú irányította az angol ligarendszer hatodik szintjén lévő AFC Fylde labdarúgócsapatát, amely óriási meglepetésre 1–1-es döntetlent játszott a másodosztályban szereplő Bolton Wanderersszel.

 

Átlagember a menedzserjátékokban szokott olyat elérni, amiről Daniel Fryer aranyos története szól, ám ami vele történt, az a valóság – és minden bizonnyal örök emlék, hatalmas motiváció a jövőre. Történt, hogy a klub szezonvégi sorsolásán egy Fylde-szurkoló megnyerte a lehetőséget, így egy nyári összecsapáson ő irányíthatta volna a csapatot. Ám a drukker nem tudott részt venni a Bolton elleni meccsen, ezért az ifjú Fryer fiúra ruházta át a jogot.

A kis Daniel, a klub és a csapat is komolyan vette a boltoniak látogatását: a fiú tartotta a taktikai eligazítást a meccset megelőzően – kiemelte, hogy játékosaitól ezúttal is csak a száz százalék lesz elfogadható –, beszélt a sajtó képviselőivel, majd a találkozón ő is cserélt. Az eredmény pedig egészen lenyűgöző: a Fylde sokáig tartotta a 0–0-t, majd, miután hátrányba került az 55. percben, még tartalékokat tudott mozgósítani, és a 80. percben – a Boltonhoz hasonlóan tizenegyesből – betalált. A döntetlen pedig még akkor is megsüvegelendő, ha Bogdán Ádám korábbi csapata nem a legjobbjaival vett részt az összecsapáson.

„Megkaptam a melegítőt és az edzői jegyzeteket is, kiválóan éreztem magam – mondta a meccs után a Boss felirattal a hátán feszítő ideiglenes menedzser, aki egyébként állandó résztvevője a csapat meccseinek, ám eddig csak labdaszedőként számítottak rá. – Igazán ösztönöz ez a mai nap, ezután nagyon szeretnék labdarúgó lenni, jobban, mint korábban.”

„Dan amúgy is óriási segítség a klubnak a meccsnapokon, de természetesen kapott segítséget tőlünk is. Remek, hogy bepillantást nyerhetett, mi folyik az öltözőben és a kispadon” – tette hozzá a csapatot a hétköznapokon amúgy edző Dave Challinor.

Legfrissebb hírek

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
20 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Kerkez: Megtiszteltetés és kiváltság, hogy a Liverpoolhoz igazolhattam

Angol labdarúgás
2025.06.26. 17:16

Itt vannak Kerkez Milos első liverpooli képei – galéria

Angol labdarúgás
2025.06.26. 16:13

A Sky Sports szakírója szerint Kerkez lehet a Liverpool új Robertsonja – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.06.26. 15:41
Ezek is érdekelhetik