Anglia: Eto’ót tanította angolul, nem pont erre számított…

Vágólapra másolva!
2015.07.30. 11:06
Samuel Eto'o, a jelenleg a török Antalyasport erősítő kameruni csatár nem mindennapi karaktere a futballvilágnak. A pályafutása alatt a Real Madridban és a Barcelonában is megforduló csatárról most korábbi tanára mesélt, aki azonban azt sem tudta, ki ül vele szemben.

Eto’o jelenleg Törökországban futballozik, és fogyasztja pályafutása 11. klubját. A kameruni 2011 és 2013 között Oroszországban, az Anzsi Mahacskalában játszott, amelynél – bár sokat vártak tőle – nem váltotta meg a világot.

Ennek egyik oka az volt, hogy a beszámolók szerint Eto’o szinte egyáltalán nem beszélt angolul, és így nem értette, mit várnak tőle.

Az Anzsi vezérkara be is íratta egy nyelvtanárhoz a csatárt, aki azonban nem vette sikerrel a képzést.

„Nem követem a futballvilág történéseit, fogalmam sincs, ki melyik csapatban játszik. A klubnál azt mondták, pontosan ezért választottak ki Eto’o tanítására, mivel én nem tudtam, kiről van szó, és így nem bántam vele máshogy, mint a többi diákommal” – mondta a Tab iskolai újságnak Rebecca Prew.

„Ő volt az egyik legrosszabb diákom pályafutásom során. A tanulás helyett mindig a legújabb bútorait és ékszereit mutogatta, és áradozott a bulikról a jachtján… Mindig készpénzben fizetett, a bankjegyek alig fértek el a szekrényében. Egy pillanatra sem figyelt rám, akármi történt, a vége mindig az lett, hogy a futballról beszélt! Voltak persze jó pillanatai is, a házi feladatot mindig megcsinálta, és amikor megérkeztem, már ott várt az asztalnál hatalmas mosollyal az arcán, mint egy gyerek.”

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:13

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46
Ezek is érdekelhetik