Pool: Bogdán érkezését órákon belül bejelentik – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.06.12. 08:44
Egyes angol sajtóhírek szerint napok, mások szerint órák kérdése, és az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool bejelenti, hogy szerződtette Bogdán Ádámot.

A Liverpool Echo napokról, a Daily Mail órákról ír azzal kapcsolatban, hogy mikor lesz végleges az átigazolás. A két forrás azonban egyetért abban, csak idő kérdése, hogy biztossá váljon a klubváltás.

Mint beszámoltunk róla, az angol sajtóban napok óta kész tényként közlik a magyar kapus érkezését. Bogdán – aki a Boltont hagyja el nyolc év után és jelenleg a válogatott kerettel készül a finnországi Eb-selejtezőre – néhány nappal ezelőtt erről sejtelmesen fogalmazott, és arra tett utalást, hogy egy héten belül kiderül, hol folytatja pályafutását.

Megírtuk azt is, hogy a Nemzeti Sport angol forrásokból úgy értesült, Liverpoolban még a héten bejelenthetik Bogdán Ádám szerződtetését, elképzelhető, hogy péntek lesz ez a nap. Az átigazolás tényét valószínűsíti, hogy a Bolton már meg is találta a magyar kapus utódát, hamarosan szerződteti Ben Amost a Manchester Unitedtől.

Legfrissebb hírek

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

A BBC-nél is Szoboszlaié lett az előző hónap legszebb gólja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.15. 08:18

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34
Ezek is érdekelhetik