Barca: a liverpooliaknál egy csavarral a szélső – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.25. 19:34
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton hivatalos honlapján adta hírül, hogy szerződtette a Barcelona fiatal szélsőjét, Gerard Deulofeut.

Deulofeunek nem ismeretlen a Goodison Park, hiszen a 2013–2014-es idényben az Evertonnál futballozott, ám a kölcsönszerződése lejárta után visszahívta a Barcelona, amely az előző idényben a Sevillának adta oda a játékost.

A már a spanyol válogatottban is bemutatkozó Deulofeunak nem jött össze az áttörés, a Sevilla mezében 17 bajnokin csupán egyszer talált a kapuba.

A mindössze 21 esztendős szélső most újra Liverpool felé vette az irányt, az Everton csütörtökön hivatalosan is bejelentette az átigazolást.


A liverpooliak beszámolója szerint a támadó hatmillió euróért váltott csapatot, és hároméves szerződést írt alá a kékekkel, akik még egy évvel meghosszabbíthatják a játékos szerződését.

A Barcelona nem mondott le végleg a játékosról. Deulofeut a katalánok két éven belül visszavásárolhatják, azt azonban már nem adták hírül a csapatok, mennyiért térhetne vissza a gránátvörös-kékekhez a játékos.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43
Ezek is érdekelhetik