Man. City: Sterlingért 25 millió fontot ajánlottak – nagyon kevés

Vágólapra másolva!
2015.06.12. 09:14
null
Sterling egyelőre távol áll attól, hogy a következő szezonban Fernandinho csapattársa legyen (Fotó: Reuters)
Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint a Liverpool visszautasította a Manchester City huszonöt millió fontos ajánlatát Raheem Sterlingért. A „vörösök” állítólag 50 millió font alatt szóba sem állnak a kérőkkel.

 

A 20 éves angol válogatott nem fogadta el a Liverpool új, heti 100 ezer fontot garantáló szerződéshosszabbítási ajánlatát, így a távozásáról szinte napi szinten cikkez az angol sajtó.

A hiteles és kevésbé hiteles szigetországi lapok szóba hozták már a Bayern Münchennel, az Arsenallal és a Manchester Uniteddel is, míg a Manchester City állítólag már lépéseket is tett a Sterling kegyeiért folyó harcban.

A BBC és a Telegraph által is megjelentetett hír szerint a Premier League 2013–2014-es kiírásának bajnoka 25 millió fontot kínált a legutóbbi szezonban 52 tétmérkőzésen 11 gólt szerző játékosért, ám a Liverpool elutasította az ajánlatot, és közölte, 50 millió font alatt nem hajlandó elengedni egyik legféltettebb kincsét.

A Manchester Citynek azért is fontos lenne Sterling megvásárlása, mert James Milner és Frank Lampard távozása után Joe Hart személyében csak egy angol játékosa maradt a csapatnak, tehát fiatal szigetországi játékosokat kell beépítenie a keretébe ahhoz, hogy ne szegje meg az UEFA szabályait.

Sterling jelenlegi szerződése 2017-ig érvényes a Liverpoolnál.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
21 órája

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11
Ezek is érdekelhetik