Bolton: Bogdán nyílt levélben búcsúzott el a klubtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.12. 19:06
A Liverpool labdarúgócsapatába igazoló Bogdán Ádám nyílt levélben búcsúzott el a Bolton Wanderers szurkolóitól és alkalmazottaitól.

„Szeretnék köszönetet mondani a Bolton Wanderersnek, amiért lehetőséget adott arra, hogy teljesítsem az álmomat, és profi labdarúgóvá váljak Angliában – kezdődik a Bolton honlapján olvasható nyílt levél. – Nyolc éve kerültem a Boltonhoz, amely segített azzá a játékossá válni, aki ma vagyok.

Köszönetet kell mondanom az összes edzőnek, akivel együtt dolgoztam a klubnál töltött időszakom alatt, mivel mindegyikük hozzátett valamit a játékomhoz. Hatalmas köszönet jár a szurkolóknak is. Kedves emlékek fűznek mindannyiótokhoz, ami nagyon nehézzé teszi a távozást.

Azonban fantasztikus lehetőséget kaptam az élettől azzal, hogy a Liverpoolba igazolhatok, szeretném ebből a legtöbbet kihozni. Nagyon várom karrierem következő fejezetét, de sosem felejtem el a Boltonnál eltöltött időt.

A klubbal kapcsolatban álló összes embernek a legjobbakat kívánom.

Köszönettel

Bogdán Ádám”

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Újabb magyar játékos szerződhet az AIK-ba – sajtóhír

Légiósok
2025.08.09. 17:39

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29
Ezek is érdekelhetik