MU: hullottak Fellaini könnyei, mikor menesztették Moyest

Vágólapra másolva!
2015.05.09. 08:21
null
Fellaini beismerte, könnyeket hullajtott David Moyesért (Fotó: Action Images)
A Manchester United belga válogatott középpályása, Marouane Fellaini a francia So Foot magazinnak elmondta, megsiratta David Moyes menesztését, miután a skót szakvezetőt az előző szezonban a gyenge eredmények miatt felállította a vezetőség a kispadról.

„Amikor elment, nagyon szomorú voltam. Hallottuk a rádióban és a tévében is a híreket, hogy meneszthetik, de nem tudtam, igazak-e. Aztán másnap megérkeztem az edzőpálya étkezőjébe, és ott volt – öltönyben, nem pedig melegítőben. Láttam, itt a vég. Ebéd után behívott az irodájába, és elmondta a hírt. Sírtam. Ez teljesen normális, emberi lény vagyok, hat évig dolgoztam együtt vele. Nem volt a pótapám, de már ehhez is közel állt, nagyon sokat segített nekem” – mesélte Fellaini, aki Moyeshoz hasonlóan kritikai össztűzbe került a teljesítménye miatt.

„Az első manchesteri szezonomban gyengén szerepeltünk, és engem kiáltottak ki bűnbaknak. Megsemmisítő volt. Tudtam, hogy nehéz lesz a helyzetem, amikor Van Gaal megérkezett, de azt is, hogy semmi veszítenivalóm nincsen. Visszatértem a világbajnokságról és leültem vele beszélgetni, azt mondta, sok játékos van a posztomra, bizonyítanom kell. Néhány edzés után megnyugodtam, mert jól mentek a dolgok. Próbára tett az edzéseken, alacsony, robbanékony játékosok ellen kellett küzdenem, megfigyelte a játékomat” – folytatta.

Fellaini a 2014–2015-ös idényben magára talált, huszonnyolc tétmérkőzésen hat góllal segítette a Manchester Unitedet.

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
6 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44
Ezek is érdekelhetik