MU: eldőlt, Depay érkezik a nyáron Eindhovenből - hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.05.07. 12:26
null
Memphis Depay (fehérben) a holland foci egyik legnagyobb ígérete – vagy már annál is több (Fotó: Reuters)
Eldőlt, hogy a holland Memphis Depay a nyáron a PSV-től a Manchester Unitedhoz szerződik – írja a mértékadó holland Voetbal International, amely szerint a két klub és a 21 éves játékos is mindenre rábólintott, és ezt már a PSV keretével is közölték. A hírt megerősítette hivatalos oldalán az eindhoveni egyesület.

A 21 éves szélsővel Louis van Gaal még a holland válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott együtt, és miután egy éve kinevezték az MU menedzserévé, el is kezdett dolgozni a játékos megvásárlásán.

Depay az idény során 2018 nyaráig meghosszabbította a szerződését a PSV-nél, így megnőtt a kivásárlási ára. Van Gaalt ez sem tántorította el, de holland sajtóhírek szerint az általa kínált húszmillió euró másfélszeresét kell kifizetnie.

A VI szerint Phillip Cocu, a PSV vezetőedzője a csütörtöki edzés előtt közölte a kerettel, hogy Depay távozik, ezt követően a társak gratuláltak a középpályásnak. A klub 12.29-kor megerősítette a hírt a honlapján, s közölte, Depay a mai edzésen még részt vesz, ezt követően utazik Manchesterbe, ahol átesik az orvosi vizsgálaton, majd aláírja szerződését.

A holland bajnokságból még két forduló van hátra, a PSV már bajnok. Depay iránt, aki 2012 óta 122 tétmeccsen 49 gólt szerzett a PSV-ben, a Paris SG és a Liverpool is érdeklődött.

Jaap Stam, Ruud van Nistelrooy és Pak Dzsi Szung után Depay a negyedik játékos, aki a PSV-től az MU-hoz szerződik.

A PSV honlapja
A PSV honlapja

 

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
18 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40
Ezek is érdekelhetik