Pool: a 10 milliós belga ebbe a csapatba nem akart bekerülni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.26. 12:33
null
Divock Origi (Fotó: Reuters)
Kemény heteket, napokat él meg az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) hatodik helyen végző Liverpool.

 

 

Egyre biztosabb, hogy a csalódást jelentő szezon végén távozik a klubtól a nagy tehetség, Raheem Sterling, ráadásul a 2014–2015-ös évad és a búcsúzó ikon, Steven Gerrard utolsó mérkőzésén súlyos, 6–1-es vereséget szenvedett gárda a Stoke City otthonában.

Ezek után Divock Origit, a francia első osztályú Lille-ben kölcsönben szereplő csatárt beválasztották a Ligue 1 legnagyobb csalódást okozó játékosai közé.

A tekintélyes L'Équipe sportlap hétfőn közzétette a francia élvonal 2014–2015-ös idényének legrosszabb csapatát, aminek csatársorában helyet kapott a húszéves belga játékos is.

(Forrás: L'Équipe)
(Forrás: L'Équipe)

Origit 2014 nyarán szerződtette a Liverpool a Lille-től tízmillió fontért, majd kölcsönadta egy szezonra a francia csapatnak. Többek között azért, mert azon a nyáron már átigazolták Mario Balotellit, aki katasztrofális első szezont futott az Anfield Roadon. Az olasz gólképtelensége miatt télen szó volt róla, hogy Origi már tavasszal bemutatkozhat a „vörösöknél”, végül kitöltötte kölcsönszerződését Franciaországban.

A 2014-es brazíliai világbajnokságon a belga válogatottban szerepet kapó, a tornán egy gólt szerző és egy gólpasszt kiosztó játékos összesen 8 találatot szerzett 32 mérkőzésen a 2014–2015-ös idényben, teljesítménye egy tízes skálán 4.46-os átlagpontszámra volt elég a francia lapnál. A Lille a nyolcadik helyen végzett a Ligue 1-ben.

Legfrissebb hírek

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
2025.05.29. 23:09

Djibril Cissét ünnepelték Auxerre-ben, Thierry Henry nagy góllal köszöntötte

Francia labdarúgás
2025.05.28. 10:02

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

Ligue 1: nem dőlt el semmi az osztályozó első meccsén

Francia labdarúgás
2025.05.21. 21:57

A 99. percbeli büntetővel maradt bent Loic Nego csapata a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2025.05.17. 23:29

Elhagyja öt év után Franciaországot a kanadai csatár – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.05.15. 09:05

Ligue 1: angol válogatott védővel erősített a Monaco

Francia labdarúgás
2025.05.15. 08:28
Ezek is érdekelhetik