Chelsea: ezért nem tud Mourinho neves játékost igazolni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.28. 11:55
null
Mourinho tavaly nyáron játékost venni akart, most megtartani (Fotó: Reuters)
José Mourinho, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea menedzsere elmondta, első számú célja a nyárra az, hogy együtt tartsa a keretét a következő szezonra, mivel a neves játékosok – véleménye szerint – már a Stamford Bridge-en vannak.

 

Éppen csak véget ért a Premier League 2014–2015-ös szezonja, de Mourinho már arra összpontosít, hogyan védhetné meg bajnoki címét a csapatával. A portugál szakember azt állítja, nem tudja honnan megerősíteni a keretét, mivel a legjobb játékosok már a Chelsea-ben vannak.

„Nagyon elégedettek vagyunk a labdarúgóinkkal. Minden évben jön két-három új ember a klubhoz, ez teljesen normális, de a mostani átigazolási időszakban a saját futballistáim iránt érdeklődöm igazán – mondta Mourinho. – Az előző idényben olyan játékosaim voltak, akiket el akartam adni, most a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy megtartsunk mindenkit.”

„Hiszen hogyan is találhatnánk jobb csatárt Diego Costánál? És jobb középpályást, mint Nemanja Matics? Esetleg egy Braniszlav Ivanovicsnál megfelelőbb jobbhátvédet? A keretünk igencsak erős volt ebben az évadban. Nem volt sok sérültünk, viszont három olyan játékosunk igen, aki harmincnyolc meccset játszott a szezonban.”

A Special One elmondta azt is, hogy nem tervezgetnek nagy igazolásokat a következő időszakban.

„Ha a bajnokcsapathoz érkezel, nem vagy neves játékos. Azok már mind az aranyérmeseknél vannak” – tette hozzá Mourinho.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
13 perce

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
11 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
12 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
15 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
20 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08
Ezek is érdekelhetik