PL: Nehéz lesz így kiharcolni a BL-indulást - Brendan Rodgers

Vágólapra másolva!
2015.04.04. 16:52
Az Arsenal–Liverpool rangadót meglepően simán, 4–1-re nyerte meg a hazai csapat az angol Premier League 31. fordulójában. A vendégek így nehéz helyzetbe kerültek a Bajnokok Ligájáért folytatott harcban – tisztában van ezzel Brendan Rodgers, a „vörösök” menedzsere is.

„Most már nagyon nehéz lesz bekerülnünk a legjobb négy közé – értékelt Brendan Rodgers. – Ez olyan találkozó volt, amelyből sokkal jobban kellett volna kijönnünk. Csalódást keltő a végeredmény. Gyengén kezdtük a meccset, az első tíz percben rögtön magunkra húztuk az ellenfelet, a góloknál katasztrofálisan védekeztünk. Az előző hat idegenbeli bajnoki mérkőzésünkön nem kaptunk gólt, most rögtön négyet is…”Brendan Rodgers. – Ez olyan találkozó volt, amelyből sokkal jobban kellett volna kijönnünk. Csalódást keltő a végeredmény. Gyengén kezdtük a meccset, az első tíz percben rögtön magunkra húztuk az ellenfelet, a góloknál katasztrofálisan védekeztünk. Az előző hat idegenbeli bajnoki mérkőzésünkön nem kaptunk gólt, most rögtön négyet is…”

„Csodálatos nap volt, nagyon fontos mérkőzésen gyűjtöttük be a három pontot – mondta sokkal pozitívabb hangnemben Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. – Megvoltak a lehetőségeink, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy könyörtelenül ki is használtuk őket. Jól játszott ellenfelünk, de ha megnézzük a tabellát és azt, hány gólt szerzett a két csapat, semmi meglepő nincs a végeredményben.”

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 29 20 7 2 61–25 +36 67
2. Arsenal 31 19 6 6 62–32 +30 63
3. Manchester City 30 18 7 5 62–28 +34 61
4. Manchester United 30 17 8 5 52–27 +25 59
5. Liverpool 31 16 6 9 45–36 +9 54
6. Southampton 30 16 5 9 42–21 +21 53
7. Tottenham 30 16 5 9 50–45 +5 53
8. Swansea 30 12 7 11 34–38 –4 43
9. West Ham 30 11 9 10 40–37 +3 42
10. Stoke City 30 12 6 12 34–37 –3 42
11. Crystal Palace 30 9 9 12 36–41 –5 36
12. Newcastle 30 9 8 13 33–48 –15 35
13. Everton 30 8 10 12 38–42 –4 34
14. West Bromwich Albion 30 8 9 13 27–39 –12 33
15. Hull City 30 6 10 14 28–40 –12 28
16. Aston Villa 30 7 7 16 19–39 –20 28
17. Sunderland 30 4 14 12 23–44 –21 26
18. Burnley 30 5 10 15 26–49 –23 25
19. Queens Park Rangers 30 6 4 20 31–54 –23 22
20. Leicester City 29 4 7 18 27–48 –21 19

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
19 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
23 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36
Ezek is érdekelhetik