PL: az Arsenal Walcottot és 20 millió fontot adna Sterlingért - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.04.10. 12:58
null
Lehet, hogy Ospina és Sterling a következő szezonban csapattársak lesznek (Fotó: Action Images)
Angol lapértesülés szerint cserére készül az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool és Arsenal: Raheem Sterling, a „vörösök” szélsője Londonba igazolhat – Theo Walcott és legalább 20 millió font ellenében.

 

A Daily Star információi szerint az „ágyúsok” állnak a legközelebb a Manchester City és a Real Madrid által is figyelt Sterling szerződtetéséhez. Az Arsenal ellenértékként felajánlotta a Transfermarkt által 24.6 millió fontra taksált Theo Walcottot is, akit ideális utódnak tart a Liverpool. Az FA-kupa címvédője a szélső mellett még 20 millió fontot is adna a Pool játékosáért.

Az angol lap úgy tudja, Arsene Wenger, a londoniak menedzsere 2013 nyarán már felkínálta a 26 éves labdarúgót a Mersey-partiaknak, akkor a francia szakember a ma már a Barcelonát erősítő Luis Suárezt akarta megszerezni. John W. Henry, a Liverpool tulajdonosa azonban semmiképpen sem akarta riválishoz engedni az uruguayi klasszist, így az üzlet meghiúsult.

Walcott szerződése 2016 nyaráig, Sterlingé 2017-ig tart, de mindkét szélsőnek jól jöhet a váltás. Előbbi különböző sérülések miatt ötvenhét meccset hagyott ki 2013 szeptembere óta, ráadásul felépülése után is kevés szerephez jut.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Sterling nem fogadta el a Liverpool heti 100 ezer fontos fizetéssel járó szerződésajánlatát. A Transfermarkt által 26.4 millió fontra értékelt angol válogatott szélső nyáron átgondolja helyzetét, a döntést azonban megkönnyítheti az, hogy a „vörösök" szurkolói kikezdték őt a közösségi oldalakon, miután Jordan Hendersonhoz hasonlóan nemet mondott a hosszabbításra.

Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
4 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
9 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
22 órája

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

Bár Saka visszatért, egy másik jobbszélsőjét elvesztette az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.09.23. 11:24

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Guardiola az Arsenal elleni döntetlenről: „Lesz.rom az eredményt, csak lássam a tüzet a csapatban”

Angol labdarúgás
2025.09.22. 07:50
Ezek is érdekelhetik