Anglia: a 116 éves klub először jutott az élvonalba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.27. 22:45
null
Matt Richie és a Bournemouth útja Bogdán Ádámékon keresztül vezetett a Premier League-be (Fotó: Action Images)
Száztizenhat évet vártak az AFC Bournemouth alapítása óta, és sikerült: a klub története során először eljutott az angol élvonalig. A dél-angliai város csapata a Bolton legyőzésével biztosította be feljutását – matematikailag még nem, de a Middlesbrough-val szemben a három pont mellett 19 gólnyi különbség is van a két klub között.

A Bournemouth a 2008–2009-es szezon alatt 17 pontos büntetést kapott, a negyedosztály 21. helyén végzett, azaz nem volt messze attól, hogy kiessen az országos ligarendszerből. Egy évvel később viszont a második helyen feljutott a harmadosztályba, ahonnan az előző szezonban szintén másodikként lépett fel a Championshipbe.

A CHELSEA AZ U18-AS KUPAGYŐZTES
A Chelsea U18-as csapata az idegenben elért 3–1-es győzelem után hazai pályán 2–1-re legyőzte a Manchester Cityt, és megnyerte az FA Ifjúsági Kupáját.

Itt egy szezont töltött el, s egy fordulóval a szezon vége előtt a Watford mögött a második helyen állva gyakorlatilag biztos feljutó.

Ezzel a vörös-fekete Bournemouth a Premier League történetének 47. klubja, s a 65., amely a korai League One-t is beleszámítva az élvonalban játszott.

A Boltonban Bogdán Ádám végigjátszotta a találkozót.

ANGLIA, CHAMPIONSHIP, 45. FORDULÓ
Hétfő esti mérkőzés
Bournemouth–Bolton 3–0

AZ ÁLLÁS
1. Watford 45 27 7 11 90–49 +41 88
2. AFC Bournemouth 45 25 12 8 95–45 +50 87
3. Middlesbrough 45 25 9 11 68–37 +31 84
4. Norwich City 45 24 11 10 84–46 +38 83
5. Ipswich Town 45 22 12 11 70–51 +19 78
6. Derby County 45 21 14 10 85–53 +32 77
7. Brentford 45 22 9 14 75–59 +16 75

8. Wolverhampton

45 21 12 12 66–54 +12 75
9. Blackburn Rovers 45 16 16 13 63–57 +6 64
10. Charlton Athletic 45 14 18 13 54–57 -3 60
11. Birmingham City 45 15 15 15 53–64 -11 60
12. Nottingham Forest 45 15 14 16 70–67 +3 59
13. Cardiff City 45 15 14 16 55–60 -5 59
14. Sheffield Wednesday 45 14 17 14 42–48 -6 59
15. Leeds United 45 15 10 20 50–61 -11 55
16. Huddersfield Town 45 13 15 17 58–75 -17 54
17. Fulham 45 14 10 21 60–79 -19 52
18. Bolton Wanderers 45 13 12 20 54–66 -12 51
19. Reading 44 12 11 21 44–67 -23 47
20. Brighton & Hove 45 10 16 19 44–54 -10 46
21. Rotherham United 44 10 15 19 44–66 -22 42*
22. Millwall 45 9 14 22 40–72 -32 41
23. Wigan Athletic 45 9 12 24 39–61 -22 39
24. Blackpool 45 4 13 28 36–91 -55 25
A Rotherhamtől három pontot levontak.

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
2 órája

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
15 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:52

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
2025.05.09. 23:19

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
2025.05.09. 12:35

Kihasználta emberelőnyét a Sheffield United, nagy lépést tett a rájátszásdöntő felé a Championshipben

Angol labdarúgás
2025.05.08. 22:57

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

A korábban is alkalmazott taktikával „cserkészi be” Huijsent a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 13:02
Ezek is érdekelhetik