PL: visszatérhet Angliába a Real támadója, de nem az MU-hoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 13:56
Javier Hernández, a Manchester United mexikói labdarúgója a 2014–2015-ös szezont a Real Madridnál tölti kölcsönben, de nem lesz folytatása a spanyolországi kitérőnek, ugyanis a támadó elégedetlen a kevés játékidővel. A Southampton, a Tottenham, az Everton, a West Ham United és a Stoke City is szívesen szerződtetné a Chicharito becenevű csatárt.

A transfermarkt.de szerint 10 millió euróra taksált támadó tizenkilenc meccsen lépett pályára a királyiaknál, csupán négyszer kezdőként. Hernández 581 perc játékidő alatt négyszer talált be és négy gólpassz adott.

A Daily Mirror értesülései szerint a Southampton vezeti a kérők listáját. Ronald Koeman már megbánta, hogy nem igazolt támadót januárban, a „szentek" egészen a hetedik helyig estek vissza a dobogóról, legutóbbi hat meccsükön mindössze két gólt szereztek.

Graziano Pellét 9 millió fontért szerződtették a Feyenoordtól 2014 nyarán, az olasz válogatott támadó a biztató kezdés után megtorpant 2015-ben: legutóbbi tizennégy mérkőzésén csupán egyszer vette be az ellenfél kapuját. Shane Long 12 millió fontért érkezett a Hull Citytől, de harmincegy mérkőzésen négyszer talált be. Chicharito lehet a megoldás?

Legfrissebb hírek

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
12 órája

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:44

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:01

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:46

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Szalah beállította a Premier League-rekordot, a Liverpool döntetlennel búcsúzott az idénytől

Angol labdarúgás
2025.05.25. 18:56

Kerkez Milos a búcsúmeccsén lép pályára a Bournemouthban?

Angol labdarúgás
2025.05.25. 10:02

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16
Ezek is érdekelhetik