Liverpool: Sterling döbbenetes követelése - nincs egyezség?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.21. 21:15
Brit lapértesülések szerint Raheem Sterling menedzsere tanácsára új követeléssel állt elő: az angol támadó heti 150 ezer fontot akar keresni a Liverpoolnál, amelyet a „vörösök” azonban nem tudnak és nem is akarnak kifizetni, így a tárgyalások újra megszakadtak.

A Liverpoolban nevelkedő Sterling 2012-ben mutatkozott be az angol élvonalban, azóta pedig szárnyal a Premier League-ben.

A villámléptű szélsőt 2017 nyaráig köti szerződés anyaegyesületéhez, amely azonban képtelen megegyezni vele, a tizenháromszoros válogatott angol ugyanis sokkal több pénzt követel, mint amennyit a „vörösök” vezetősége hajlandó megadni.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a 20 esztendős Sterling heti 100 ezer fontot akar keresni, a The Telegraph klubhoz közeli forrásai alapján azonban az újabb tárgyalások során a szélső még egy ennél is nagyobb összeget mondott be a menedzsere tanácsára: a brit lap szerint csak akkor marad Liverpoolban, ha a klub heti 150 ezer fontot (63 millió forintot) utal át a számlájára.

Ezzel Sterling magasan a klub legjobban kereső játékosa lenne, jelenleg a szezon végén távozó Steven Gerrard kapja a legtöbb pénzt, 140 ezer fontot.

A The Telegraph értesülései szerint így újra megszakadtak a tárgyalások az Arsenal, valamint a Manchester City által is figyelt Sterling és a klub között, ugyanis a „vörösök” nem akarnak ennyit fizetni még egyik legjobbjuknak sem.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
9 órája

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik