Pool: folytatódik a pechszéria, Sturridge heteket hagy ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.27. 09:14
Amint arról már beszámoltunk, Daniel Sturridge, a Premier League-ben szereplő Liverpool sztárja sérülés miatt hazautazott az angol labdarúgó-válogatott felkészüléséről. A vizsgálatok kimutatták, hogy a 25 éves támadó csípőjében elszakadt egy izom, emiatt körülbelül négyhetes kihagyás vár rá.

„Csalódott vagyok Daniel Sturridge-ot illetően: amikor csatlakozott a válogatott keretéhez, semmi gondja sem volt, és egyáltalán nem érzett fájdalmat a csípőjében” – kommentálta Roy Hodgson angol szövetségi kapitány a Liverpool támadójának sérülését.

A vizsgálatok kimutatták, hogy a játékos csípőjében elszakadt egy izom, felépülése pedig körülbelül egy hónapot vesz majd igénybe.

Sturridge így biztosan kihagyja a „háromoroszlánosok” Litvánia elleni Eb-selejtezőjét, az Olaszország elleni felkészülési összecsapást, valamint az Arsenal elleni rangadón, illetve a Newcastle United elleni találkozón sem biztos, hogy pályára léphet.

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
16 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
20 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36
Ezek is érdekelhetik