MU: a manchesteri nem beszél Van Gaallal, kopogtat a Real?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.26. 09:56
null
Rejtélyes ügy: hónapok óta szóba sem áll De Gea Van Gaallal? (Fotó: Action Images)
Sajtóhírek szerint az utóbbi hónapokban megromlott a Manchester United labdarúgócsapatát erősítő David de Gea viszonya edzőjével, Louis van Gaallal, így könnyen lehet, hogy a spanyol a nyártól már a Real Madrid kapuját védi.

De Gea neve szinte naponta előkerül Madridban, a spanyol kapus átigazolását a blancókhoz hónapok óta pletykálják az angol és spanyol lapok, ám konkrétum továbbra sincs az ügyében, a spanyol Manchesterben véd, Madridban pedig továbbra is Iker Casillas az „egyes”.

Az As azonban csütörtöki számában közölte: De Gea már közel jár Madridhoz. A spanyolok állítása szerint a kapus Louis van Gaal érkezése óta nem találja a helyét, sőt, hónapok óta szóba sem állt a holland menedzserrel.

Azt még a mindig jól értesült spanyolok is csak találgatják, miért romlott meg ennyire a viszony a két fél között, viszont azt tudják, hogy De Gea továbbra sem válaszolt a „vörös ördögök” évi 10 millió eurós fizetést garantáló hosszabbítási ajánlatára.

A Real Madrid vezetősége ajánlatot még nem tett a 24 esztendős kapusért, ám ha így folytatódnak a dolgok, könnyen lehet, hogy a nyáron már egy visszautasíthatatlan ajánlattal kopogtatnak a királyiak az MU ajtaján.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51

Rekordbevétel ellenére is jókora veszteséggel zárta a 2024–2025-ös idényt a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.09.17. 17:43

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Rooney: A Manchester United rosszabb lett Amorim irányítása alatt

Angol labdarúgás
2025.09.15. 18:30
Ezek is érdekelhetik