Liverpool: az angol lelép, jön a Real és a Barca kiszemeltje?

Vágólapra másolva!
2015.02.18. 10:09
A Marca értesülései szerint a Liverpool labdarúgócsapata is szeretné a nyári átigazolási időszakban szerződtetni a Real Madrid, valamint a Barcelona által szemmel tartott portói Danilót.

Mint beszámoltunk róla, spanyol sajtóhírek szerint a Real Madrid a nyári átigazolási időszakban szeretné megszerezni a Porto brazil bekkjét, Danilót, aki azonban a Barcelonát erősítő honfitársa, Neymar tanácsára nemet mondhat a blancóknak.Mint beszámoltunk róla, spanyol sajtóhírek szerint a Real Madrid a nyári átigazolási időszakban szeretné megszerezni a Porto brazil bekkjét, Danilót, aki azonban a Barcelonát erősítő honfitársa, Neymar tanácsára nemet mondhat a blancóknak.

Újabb fordulat az ügyben: az átigazolásoktól 2016-ig eltiltott Barcánál, valamint a Daniel Carvajal révén jobb-bekkel már rendelkező Realnál egy sokkal lelkesebb kérő is akadt.

Egybehangzó angol lapértesülések szerint ugyanis Glen Johnson nemet mondott a „vörösök” ajánlatára, nem akar hosszabbítani, így a nyáron elhagyja jelenlegi együttesét.

Az angol meggyőzhetetlen, ezért a liverpooliak elkezdtek nézelődni a piacon az utódját keresve. A kiszemelt már meg is van: a Spanyolországból figyelt Danilo került a célkeresztbe, akiért akár 38 millió eurót is hajlandóak lennének kifizetni a liverpooliak.

A Marca értesülései szerint sem a Real, sem a Barca nem akarja a Pool által meglobogtatott összeget kiadni, de mivel a végső döntés a játékosé, könnyen lehet, hogy még a spanyol gigászok is versenyben vannak.

Legfrissebb hírek

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
12 órája

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 21:41

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
2025.08.22. 11:07

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
2025.08.22. 09:35

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33
Ezek is érdekelhetik