Hull City: egy lépéssel közelebb, Bukrán kezdő volt az ifiknél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.13. 17:37
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Hull City által szerződtetett Bukrán Erik megtette az első lépést a PL-hez vezető úton: bemutatkozott a „tigrisek” U21-es csapatában.

A Hull City hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a korábban a Boltonnal edző 18 esztendős magyar kapus a sérüléshullámnak „köszönhetően” kapott lehetőséget az ifik között, és első találkozóján meggyőző teljesítményt nyújtott Rory Watson helyén.

Bukrán a Hartlepool U21-es együttese ellen 3–1-re megnyert találkozón végig a pályán volt, és a hullcitytigers.com beszámolója szerint többször is bravúrral hárított, sőt, kis híján gólpasszt is adott, ám a kirúgásából kapura forduló társát végül egy bevetődő védő az utolsó pillanatban megakadályozta a gólszerzésben.

„Egyelőre nem akarok a hosszú távú céljaimról beszélni. Szeretnék minél többet védeni az utánpótláscsapatokban, a hozzáállásommal bizonyítani. Az első csapatnál három rutinos kapus van, Allan McGregor, Steve Harper és Eldin Jakupovic, mind a hárman harmincon fölüliek. Nekem most Rory Watsonnal kell megküzdenem azért, hogy az U21-es gárdában védhessek" – mondta korábban a Nemzeti Sport Online-nak Bukrán.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai Dominik bekerült a forduló álomcsapatába Alan Shearernél

Angol labdarúgás
2025.09.02. 22:27

Szoboszlai a forduló játékosa lehet a PL-ben, a munkabírását dicsérik Angliában – videó

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:51
Ezek is érdekelhetik