Arsenal: Gabriel angolul tanul Wenger jobbkezétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.17. 08:10
Steve Bould, az angol Premier League-ben szereplő Arsenal labdarúgócsapatának másodedzője segít a brazil Gabriel Paulistának, a csapat új igazolásának az edzői utasításokat megértésében.

Paulista 13 millió fontért érkezett a januári átigazolási időszakban a Villarrealtól az „ágyúsokhoz”. ám nehézséget okoz neki, hogy nem beszél angolul, ezért tanul Steve Bould a fiatal középhátvéddel, hogy az alapvető utasításokat megértse.

„Jó teljesítményt nyújtott, azonnal beilleszkedett a csapatba. Jelen pillanatban nem beszéli az angolt, de ugyanez volt a helyzet Alexis Sánchezzel is, amikor megérkezett hozzánk. De ez nem tartott sokáig” – mondta Kieran Gibbs, az Arsenal hátvédje a klub hivatalos honlapjának.

„Az edzéseken Steve Bould fordítja az angol kifejezéseket Gabrielnek, így most már megérti az edző utasításait. Fizikailag kiemelkedő, ez az egyik legfontosabb tulajdonság, ami egy középső védőt kell, hogy jellemezzen. Nem kerülnek el a sérülések minket a szezonnak ebben a periódusában, de ezt nem akarjuk kifogásként használni. Most érkezett egy megbízható védő, akire lehet számítani.”

A 24 éves brazil labdarúgó a Middlesborough ellen 2–0-ra megnyert FA-Kupa-mérkőzésen mutatkozott be a londoniaknál.

 

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
1 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
14 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
16 órája

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Kinevezte Graham Potter utódját a West Ham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 17:07
Ezek is érdekelhetik