PL: Gazza legyőzte démonait, a következő megálló Newcastle?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.02. 12:56
Sajtóhírek szerint Paul Gascoigne, a pályafutása alatt többek között a Newcastle, a Tottenham, a Lazio, valamint a Rangers labdarúgócsapatában is megforduló angol legenda leküzdötte alkoholproblémáit, és kész visszatérni a futball világába.

Az angol The Star pénteken a címlapján közölte a Gascoigne-saga legújabb részét. A 2004-es visszavonulása óta rengeteg egészségi problémával, súlyos alkoholizmussal kezelt Gazza a britek állítása szerint „legyőzte démonait”, meggyógyult, és soha többé nem nyúl az üveg után.

Sőt, Gascoigne annyira jól érzi magát a bőrében, hogy visszatérne a futball világába, méghozzá nem is akárhogyan. A The Star állítja, az angol legenda nevelőegyesületénél próbálna szerencsét, először az utánpótláscsapatot edzené, de menedzserként is el tudja magát képzelni a Newcastle-nál a jövőben.

Gazza nem először ülne le a kispadra, 2005-ben egy rövid ideig irányította az angol nyolcadosztályban szereplő Kettering Townt, ám akkor mindössze 39 napig tartott az „uralkodása”.

Legfrissebb hírek

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:05

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:37

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:12

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56
Ezek is érdekelhetik