Newcastle: visszatér hazájába a balhés francia - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.03. 12:54
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Nice hivatalos honlapján adta hírül, hogy megállapodott a Newcastle szélsőjével, Hatem Ben Arfával.

Ben Arfa angliai pályafutása fényesen indult, de egy 2010-es súlyos lábtörés után nehezen tudott ismét formába lendülni. A mostani idényben a Hull Cityhez került kölcsönbe, majd december elején elhagyta Angliát, anélkül, hogy jelezte volna ezt a klubjának.

A „szarkák” a visszatérése után azonnal átadólistára tették a franciát, akire most a Ligue 1-ben szereplő Nice csapott le. Ben Arfa szerződéséből még hat hónap volt hátra a Newcastle-nél, ám a beszámolók szerint az angol csapat ingyen elengedte a szélsőt.

A klub tájékoztatása szerint a játékos hétfőn esik át a szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírja szerződését a francia bajnokságban a 11. helyen álló csapattal.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nem játszott a Liverpoollal szóba hozott csatár, megszólalt a Newcastle vezetőedzője

Angol labdarúgás
2025.07.19. 22:08

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11
Ezek is érdekelhetik