MU: húsz év után távozhat a leghűségesebb „vörös ördög”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.23. 11:36
null
Fletcher (balra) egész pályafutását a Manchester Unitedben töltötte (Fotó: Reuters)
Távozhat az angol Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapatától Darren Fletcher, akit három-négy klub is szerződtetne.

Fletcher 1995 óta a Manchester United játékosa, 2003-tól a felnőtt keret tagja. Az egész karrierjét az MU-nál töltötte, amelynek színeiben 223 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Ebben a szezonban azonban kevés lehetőséget kapott Louis van Gaaltól, így elképzelhető, hogy távozik.

A skót középpályást Spanyolországból is keresik, a Sky Sports információi szerint a Valencia érdeklődik iránta, míg Angliából a West Ham United és a West Bromwich Albion jelentkezett be Fletcherért – utóbbi csapat tűnik a legelszántabbnak.

„Három vagy négy klubbal tárgyal, és mi is köztük vagyunk – mondta Tony Pulis, a WBA menedzsere. – Darrennek le kell ülnie, végiggondolnia, mi a legjobb neki, mi pedig megvárjuk, hogy meghozza a döntését.”

Van Gaal ugyanakkor nem kívánta megerősíteni ezeket az értesüléseket.

„Átigazolási időszak van, sosem tudhatod, mi történik majd – mondta a holland szakember. – Darren Fletcher a Manchester United labdarúgója, az egyetlen játékos, aki FA-kupát nyert a jelenlegi keretből, ráadásul ő az egyik a három csapatkapitányom közül.”

Fletcher a jelenleginél (kezdőként csupán négy bajnoki mérkőzésen lépett pályára a szezonban) minden bizonnyal több játéklehetőségre vágyik, de nincs könnyű feladata, hiszen Michael Carrickkel, Daley Blinddel, Ander Herrerával, Marouane Fellainivel, sőt Wayne Rooneyval (aki gyakran játszik mostanában középpályást) is meg kell küzdenie a csapatba kerülésért.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
9 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
10 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
12 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41

Az idény során másodszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:29
Ezek is érdekelhetik