Man. City: egyezség, 30 millióért jön a Swansea gólgépe

Vágólapra másolva!
2015.01.11. 12:26
null
Eladási összegben is rekorder: a Swansea tizenötmillió fontnál még sosem adott el drágábban játékost. Bonyért harmincat kaphat (Fotó: Reuters)
A BBC Sport információi szerint megegyezett egymással a Manchester City és a Swansea labdarúgócsapata: a City 30 millió fontért megvásárolja a walesiek elefántcsontparti válogatott csatárát, Wilfried Bonyt.

A Swansea menedzsere, Garry Monk szombaton megerősítette, hogy a két klub tárgyalódelegációja egyeztet a csatár sorsáról.

„A két klub megpróbálja megkötni a végleges megállapodást, az alkudozás még folyik, amíg nem száz százalék az átigazolás ténye, addig csak ennyit tudok mondani” – mondta Monk a West Ham United elleni mérkőzés után.

A Manchester Evening News vasárnap reggel még arról számolt be, hogy az alkudozás 27 millió fontnál tart – úgy tűnik, a Swansea végül nem adta alább harmincnál.

Wilfried Bony a Sparta Praha csapatában kezdte európai légióskarrierjét, a patinás cseh klubtól 2011-ben került a holland Vitesse-hez. 2013 júliusában négyéves szerződést kötött a Swansea-val, mely klubrekordnak (és walesi csúcsnak) számító tizenkétmillió fontot fizetett a játékjogáért. A bizalmat remek játékkal hálálta meg: az előző szezonban 16 bajnoki góllal zárt (összesen 48 tétmérkőzésen 25 gólig jutott), 2014 őszén pedig kilencszer talált be az angol élvonalban.

Ha Bony szerződését véglegesíteni tudja a City, alighanem egyik csatárától meg kell válnia: a hírek szerint Sztevan Joveticsnek kell távoznia a manchesteri kékektől. Jovetics tíz bajnokin öt gólt szerzett a 2014–15-ös idényben.

A BBC úgy tudja, Wilfried Bony szerződtetését 48 órán belül bejelenti a Manchester City.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
3 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00
Ezek is érdekelhetik