Liverpool: közel az egyezség, érkezhet a belga csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.05. 08:32
Helyi sajtóértesülés szerint a Liverpool labdarúgócsapatának vezetői közel járnak ahhoz, hogy már ezen a télen „megszerezzék” Divock Origit, a belga válogatott 19 éves csatárát.

A Liverpool vezetői a tavalyi világbajnokságon figyeltek fel Divock Origire, akit 12 millió euróért meg is vettet a Lille-től, majd rögtön kölcsönadták egy évre a francia klubnak. Mint azt decemberben megírtuk, a Liverpoolt irányító Brendan Rodgers nincs megelégedve csatárai teljesítményével, így Origit szeretné már januárban a csapatában látni.Mint azt decemberben megírtuk, a Liverpoolt irányító Brendan Rodgers nincs megelégedve csatárai teljesítményével, így Origit szeretné már januárban a csapatában látni.

Ehhez az angol klubnak 3 millió fontot, mintegy 3.8 eurót kellene fizetnie a Lille-nek, és a Liverpool Echo úgy tudja, hogy a felek közel járnak a megegyezéshez, Origi tehát hamarosan vörösbe öltözhet.

Ennek azonban ellentmond, hogy Jean-Michel Vandamme, a Lille sportigazgatója szerint ebből az üzletből nem lesz semmi.

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
17 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
18 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
19 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:28

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.09. 06:50
Ezek is érdekelhetik