Liverpool: a társat és az egykori csatárt is sokkolta Gerrard

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.02. 18:22
Sokkolta a liverpooli csapattársakat Steven Gerrard döntése, amely szerint az idény végén elhagyja a klubot. Jordan Henderson elmondta, a csapatkapitányi karszalagot 11 éve viselő társ elhatározásának nem volt jele. John Aldridge korábbi csatár szerint a klub valahavolt legjobbja távozik a nyáron.

„Persze, láttuk a sajtóban, hogy hezitál a szerződéshosszabbításon, de azt hittük, ez csak a szokásos maszlag, és előbb-utóbb úgyis aláír – mondta Henderson. – Óriási sokk, hogy így döntött, megrázó lesz látni, hogy elmegy, senki sem sejtette, hogy ez fog történni. Nehéz lesz túltenni magunkat ezen, hiszen ő a vezérünk, már több mint egy évtizede vele azonosítják a csapatot. Meg kell próbálnunk megbirkózni a helyzettel."

A Pool korábbi sztárját, az 1987 és 1989 között 104 meccsen 63 gólt szerző John Aldridge-ot is szomorúsággal töltötte el a hír.

„Régóta rettegtem ettől a naptól, és bekövetkezett. Ő pótolhatatlan a Liverpoolnál, senki sem léphet a helyébe – mondta Aldridge. – Amikor a Tranmere utánpótlásedzője voltam, ő pedig 16 évesen a Pool ificsapatában játszott, már láttam, hogy hatalmas játékos lesz belőle. Ötven éve figyelem közelről a Liverpool meccseit, és Steven a legjobb, aki valaha a klubnál játszott. Nemcsak a pályán pótolhatatlan, hanem az öltözőben is, mindent képes kihozni a csapattársaiból."

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
17 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
19 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
19 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:28

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.09. 06:50
Ezek is érdekelhetik