Chelsea: Utálom a Gerrard-dalt, elég volt! - Mourinho

Vágólapra másolva!
2015.01.19. 08:51
null
Gerrard nemet mondott, ezért tiszteli Mourinho (Fotó: Reuters, archív)
José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere a Liverpool elleni angol Ligakupa-találkozó előtt a „kékek” szurkolóihoz szólt.

„Utálom azt a dalt, amelyet a szurkolóink Steven Gerrardról énekelnek. Egyszer-kétszer még vicces, hosszú távon azonban nagyon idegesítő, pláne, hogy egy olyan játékost gyaláznak, aki nem ezt érdemli. Rengeteg jó rigmusunk van, felesleges ezt kántálni" – mondta Mourinho a BBC-nek, utalva arra, hogy a londoni drukkerek szeretik emlékeztetni az angol középpályást a híres csúszására, amely a Pool bajnoki címébe került.



„Mindent megtettünk 2005 nyarán, hogy megszerezzük Gerrardot, ő azonban nemet mondott. Az álmom az volt, hogy a középpályán összeáll a Makélélé, Lampard, Gerrard hármas, erre azonban sosem került sor. Nem viccelek, minden követ megmozgattunk, hogy szerződtessük, de még csak el sem gondolkodott az ajánlatunkon, ezért pedig tisztelem" – tette hozzá Mourinho.

A Chelsea kedden 20.45 órakor csap össze a Liverpoollal az angol Ligakupa elődöntőjében.

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
28 perce

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
3 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
4 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
23 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
Tegnap, 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31
Ezek is érdekelhetik