Chelsea: Mourinho csak az Anfield-hangulat 25%-át kéri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.21. 18:18
A Chelsea és a Liverpool kedden 1–1-es döntetlent játszott az angol Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén az Anfield Roadon. A liverpooliaknál több kitűnő teljesítményt is feljegyezhettünk, és nem csak a pályán, hanem a lelátón is.

Ezt José Mourinho, a Chelsea menedzsere is észrevette. A portugál arról álmodik, hogy egyszer a Stamford Bridge hangulata is a legendás Anfield közelébe ér. Legkorábban a jövő heti, londoni visszavágón.

„A visszavágós párharcok mindig kemények, ahogy az Anfielden is mindig kemény pályára lépni. A második mérkőzésen kell eldöntenünk a továbbjutást. Ha a Stamford Bridge közönsége az Anfield Road hangulatának huszonöt százalékát tudja nyújtani, legyőzhetjük a Liverpoolt. Ők Londonban csak öt- vagy tízezren lesznek, mi pedig negyvenezren. Remélem szurkolóink képesek lesznek a javunkra fordítani a különbséget” – nyilatkozta a portugál menedzser a lefújást követően a Chelsea Tv-nek.

Mourinho nem először kritizálta a Chelsea szurkolóit, novemberben úgy érezte, csapata üres stadionban játszik a hazai mérkőzéseken.

Legfrissebb hírek

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

A BBC-nél is Szoboszlaié lett az előző hónap legszebb gólja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.15. 08:18

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik