Pool: Nincs nálam alkalmasabb erre a pozícióra - Rodgers

Vágólapra másolva!
2014.12.13. 14:47
null
Rodgerst nemrég még éltették az Anfielden, most azonban sokan a távozását követelik (Fotó: Action Images)
Brendan Rodgers, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere nem kételkedik magában. Állítása szerint még mindig ő a megfelelő ember a „vörösök” élére.

Bár az előző szezonban a bajnoki címért küzdött a Liverpool, az 52 gólt szerző csatárduó, Luis Suárez és Daniel Sturridge nélkül ebben az idényben 15 forduló után csak a kilencedik helyen áll, és már a Bajnokok Ligájától is elbúcsúzott. Rodgers ezért egyre több kritikát kap, ám nem foglalkozik velük.

„Egyértelmű üzenetet szeretnék közölni: nem hiszem, hogy lenne nálam alkalmasabb ember erre a pozícióra – mondta határozottan Rodgers. – Hét hónappal ezelőtt majdnem megnyertük a bajnokságot, pedig akkor senki sem számított erre. Volt időm dolgozni a játékosokkal, és olyan szintre emeltük a klubot, amilyenen rég nem volt.”

„Ebben a szezonban küzdöttünk nehézségékkel, új játékosok érkeztek, fiatalabb csapatom lett, kevesebb időm volt foglalkozni velük, gyakorlatilag új együttest kellett építenem. Nem hinném, hogy van olyan ember, aki felkészültebb lenne nálam ilyen problémák kezelésére.”

„Akkor kezdenek el kritizálni a szurkolók, ha kikap a csapatod, mert a futballban csak a rövid távú célok számítanak. Azok az emberek, akik most elégedetlenek velem, lehet, hogy hat-hét hónappal ezelőtt még azt mondták, bármi, amihez nyúlok, arannyá válik. Így működik a labdarúgás, ezt menedzserként el kell fogadnod, és még inkább küzdened a sikerekért.”

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik