PL: szégyenletes romhalmaz volt az Arsenal - Shearer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.07. 11:21
null
Ízelítő Stoke-ból: Adam szemlélteti Sánchezen, mi vár a vendégcsapatokra (Fotó: Reuters)
Igen élesen bírálta a Stoke City otthonában 3–2-es vereséget szenvedő Arsenal labdarúgócsapatát Alan Shearer, aki a Match of the Day című műsorban elemezte szakértőként a mérkőzést.

„Ha Stoke-ban kell játszanod, akkor fel kell gyűrnöd az ingujjadat, majd harcolni és küzdeni foggal-körömmel a végsőkig. Az Arsenalban ennek a küzdőszellemnek nyoma sem látszott. Egy romhalmaz volt a csapat, szégyenletes – mondhatunk bármit. Nevetséges volt az Arsenal. 3–0-ra égtek, teljesen szétestek. Amíg Arsene Wenger nem kapja össze a védelmet, addig az Arsenalnak semmi esélye sincs a bajnokság megnyerésére. Ugyanakkor még mindig azt mondom, hogy a legjobb négy között végeznek – egyszerűen azért, mert mindig ezt csinálják” – nyilatkozta Shearer.

Wenger maga is elismerte, hogy a védelemmel nagy gondok voltak Stoke-ban, és az Arsenal ezért kapott ki.

„Megint sokat kiadtunk magunkból, felálltunk a padlóról, ám az első félidőben egyszerűen nem voltunk elég határozottak. A védőink nem voltak elég dominánsak, és ezért nagy árat fizettünk. Egy kis balszerencsénk is volt. Túl lyukas volt a védelmünk – egy olyan mérkőzésen, amelyen fontos lett volna, hogy a szünetben legalább null nullra álljunk. A második félidő alapján meg is nyerhettük volna a meccset, de sajnos a védelmi problémáink miatt alulmaradtunk" – értékelt az Arsenal menedzsere.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
13 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
14 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
20 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25
Ezek is érdekelhetik