Liverpool: Rodgers szerint nincs lázadás az öltözőben

Vágólapra másolva!
2014.12.16. 14:14
Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere szerint nincs alapjuk azoknak a híreknek, amelyek szerint labdarúgói nyugtalankodnak, az öltözői hangulat megromlott.

„Hallottam innen-onnan, hogy nyugtalanság van az öltözőnkben, de ez a szóbeszéd minden alapot nélkülöz. A csapatszellem igenis rendben van” – mondta Brendan Rodgers a Bournemouth elleni szerdai Ligakupa-mérkőzést felvezető keddi sajtótájékoztatóján.

„Győzelemre éhes futballistákról beszélünk, akik legutóbb kis híján megnyerték a bajnokságot, így érthetően nehezen viselik a mostani vereségeket – folytatta Rodgers. – De a pillanatnyi csapatszellem jó. Éppen ez az egyik oka annak, hogy reményeim szerint, miután visszaszereztük az önbizalmunkat, sokkal jobbak leszünk a szezon második felében.”

A Manchester Unitedtől vasárnap elszenvedett 3–0-s vereség után Paul Ince, a „vörösök” korábbi játékosa arról beszélt, hogy szerinte a játékosok frusztráltak, és addig nem lesz a régi a Pool, ameddig nem szabadul meg a nyáron igazolt Mario Balotellitől.

„Menedzserként, edzőként az a feladatom, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle, de ugyanez a dolgom a többi emberemmel kapcsolatban is. Ameddig (Balotelli) a klubnál van, ez az egyetlen, amire összpontosítok" – reagált Ince észrevételére Rodgers.

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
10 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
11 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
12 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:28

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.09. 06:50
Ezek is érdekelhetik