Chelsea: Terry a Barca egyik legjobbjánál is gólerősebb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 07:17
John Terry, a Chelsea labdarúgója hátvéd létére rendkívül érzi a kaput – a Premier League előző két fordulójában, a Stoke City és a West Ham United ellen egyaránt betalált.

Terry a PL történetének második legeredményesebb hátvédje – már ami a gólokat illeti. Karrierje során 613 mérkőzésen 58 gólt szerzett, ebből 36-ot az angol élvonalbeli bajnokságban. Nála többet csak David Unsworth (38) ért el hátvédként. Terry a PL történetének második legeredményesebb hátvédje – már ami a gólokat illeti. Karrierje során 613 mérkőzésen 58 gólt szerzett, ebből 36-ot az angol élvonalbeli bajnokságban. Nála többet csak David Unsworth (38) ért el hátvédként.

Mindeközben a spanyol válogatott középpályás, Andrés Iniesta 517 találkozón 51 gólt (azaz héttel kevesebbet) szerzett a Barcelona mezében – 79 gólpassz mellett. Az összehasonlítás nem Iniesta gólérzékenységét hivatott degradálni, csupán Terry lenyűgöző teljesítményét próbálja kontextusba helyezni.

Terry a 2014–2015-ös szezonban már négy gólnál jár ((kettőt a bajnokságban, kettőt a BL-ben szerzett), emellett védőmunkája is első osztályú – José Mourinho szeretné meghosszabbítani a szerződését.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32
Ezek is érdekelhetik