Barca: a Southampton kapusa is befért Xavi álomcsapatába

Vágólapra másolva!
2014.12.11. 19:05
Xavi  a shortlist.com kérésére összeállította a brit labdarúgókból álló álomcsapatát. Íme, a szigetország legjobbjai a Barcelona labdarúgócsapatának klasszisa szerint!

A honlap készítői 4–4–2-es felállást javasoltak, ám Xavi úgy döntött, inkább egy speciális 3–5–2-vel küldi virtuális pályára kedvenceit.

Már rögtön az első névnél megakadhat az olvasók szeme, ugyanis a PL-csodacsapat kapuját a Southampton angolja, Fraser Forster védi.

„A Barcával az utóbbi években négyszer is pályára léptünk a Celtic ellen, Forster pedig hatalmasakat védett, leesett az állam a teljesítményétől” – mondta a már a Southamptonban futballozó kapusról Xavi.

A listán egyetlen Anglián kívül született játékos kapott helyet, ő pedig nem más, mint Ryan Giggs. Az álomcsapatban a legidősebb Paul Gascoigne, a legfiatalabb pedig Theo Walcott.

Xavi PL-álomcsapata (Fotó: shortlist.com)
Xavi PL-álomcsapata (Fotó: shortlist.com)

XAVI PL-ÁLOMCSAPATA
Fraser Forster – Rio Ferdinand, Sol Campbell, John Terry – Ryan Giggs, Paul Scholes, Paul Gascoigne, Frank Lampard, Steven Gerrard – Theo Walcott, Wayne Rooney

Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
3 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
6 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
Tegnap, 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59
Ezek is érdekelhetik