Arsenal: Egy zseni vagyok, ha ezt eddig titkoltam… - Wenger

Vágólapra másolva!
2014.12.01. 16:12
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere jót nevetett a drukkerek azon felvetésén, mely szerint taktikailag képtelen felkészíteni együttesét.

„1983-ban dolgoztam először egy profi csapatnál, ha ilyen hosszú idő alatt képes voltam eltitkolni a taktikai felkészületlenségemet, akkor zseni vagyok. Az Arsenallal az elmúlt tizenöt évenben mindig ott vagyunk a Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat közt, mutassanak nekem még egy csapatot, amely képes ilyen kiegyensúlyozott teljesítményre" – válaszolt a szurkolóknak Wenger.

A korábban hősként tisztelt menedzsert az utóbbi időben kikezdték a londoniak drukkerei, sőt, a hétvégi bajnokin már egy egyedi zászlóval is készültek.

„Arsene, köszönjük a szép emlékeket, de ideje távozni!
„Arsene, köszönjük a szép emlékeket, de ideje távozni!" (Fotó: goal.com)

„Elismerem, akadtak hullámvölgyek, de mindig megmutattuk, hogy fel tudunk állni. Ilyen csak egy jól összerakott, fizikailag és szellemileg is felkészített csapatnál fordulhat elő. Megértem a drukkereket, de ahogy többször elmondtam, képes vagyok a munkám elvégzésére! Teljes odaadással dolgozom minden nap, ha nem hiszik, jöjjenek, töltsenek itt egy hetet, meglátjuk, változik-e a véleményük..." – mondta Wenger.

A hétvégén a West Bromwichot 1–0-ra legyőző Arsenal hatodik az angol bajnoki tabellán, a Bajnokok Ligájában pedig már biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
13 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
14 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
20 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05
Ezek is érdekelhetik