Anglia: Rooney szerint bajnok lehet a Manchester United

Vágólapra másolva!
2014.12.16. 16:01
A Manchester United a rossz rajt után harcban lehet az első helyért az angol labdarúgó Premier League-ben, különösen úgy, hogy ismét megtanult „csúnyán” is nyerni – véli Wayne Rooney, a csapat kapitánya.

A húszszoros bajnok együttes jelenleg – 16 fordulót követően – a harmadik helyen áll a tabellán 31 ponttal. Az éllovas Chelsea nyolc, a második, címvédő Manchester City pedig öt ponttal gyűjtött eddig többet.

Az MU az új vezetőedzőjével, a holland Louis van Gaallal Premier League-története legrosszabb szezonkezdetét produkálta, az elmúlt hetekben azonban magára talált, s a Liverpool elleni vasárnapi győzelme megszakítás nélkül a hatodik sikere volt a bajnokságban.

Rooney úgy gondolja: az Arsenallal és a Southamptonnal szembeni meccseken a gárda megmutatta, tud úgy is nyerni, hogy a mérkőzés nagy részében alárendelt szerepet játszik, s ez a képessége a két évvel ezelőtti bajnokcsapatot idézi.

„Hinnünk kell abban, hogy megnyerhetjük a bajnoki címet – fogalmazott a játékos. – Nyolc ponttal vagyunk lemaradva, s most egy sűrű időszak következik. Ha győzünk a meccseinken, a többiek pedig
hibáznak, eltűnhet a különbség.”

A támadó kiemelte Van Gaal tapasztalatát, amely szerinte sokat segített az együttesnek abban, hogy megforduljon a szerencséje. Úgy fogalmazott: a holland mester aurája magabiztosságot ad a csapatnak.

„Korábban, amikor nem ment jól a gárdának, akkor is tudta, hogy mit csinál, tudta, hogy jönni fog a jó forma és meccseket fogunk nyerni. Nem volt pánikhangulat. Higgadt maradt, mert mindezt már átélte korábban” – mondta a szakemberről Rooney.

Legfrissebb hírek

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
17 órája

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
19 órája

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
20 órája

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
21 órája

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22
Ezek is érdekelhetik