Liverpool: megunták a szenvedést, Klopp érkezik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.24. 15:42
Angol sajtóhírek szerint a Liverpool labdarúgócsapatának vezetősége edzőváltásra készül, és Brendan Rodgers helyére a Borussia Dortmund vezetőedzőjét, Jürgen Kloppot ültetnék a „vörösök”.

Az előző idényben PL-ezüstig menetelő Poolnak nem megy a 2014–2015-ös szezonban: a jelenleg a az angol bajnoki tabella 12. helyén szerénykedő „vörösök" legutóbb október 28-án ünnepeltek győzelmet, azóta négy meccs, négy vereség a mérleg.

Angol beszámolók szerint elfogyott Tom Wernerék türelme, akik innentől minden erejüket arra fordítják, hogy egy jobb szakembert csábítsanak Liverpoolba.

Sokáig nem is kellett nézelődni, megvan a kiszemelt: Jürgen Klopp válthatja az együttest 2012 nyarán átvevő Rodgerst.

A Dortmunddal a bajnokságban szenvedő, a BL-ben szárnyaló gumiarcú mesterről sokat pletykálnak Németországban, és állítólag az ő menesztése is szóba került már.

„A Bundesliga mellett egyedül a Premier League-ben tudom elképzelni magamat. A német mellett csak angolul beszélek, a nyelv ismerete pedig nem hátrány az én munkakörömben. Nem látok a jövőbe, de bármi megtörténhet. Ha megcsörren a telefonom, biztosan nem nyomom ki..." – fogalmazott korábban Klopp.

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
4 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
5 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
Tegnap, 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:36

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:28

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:50
Ezek is érdekelhetik