Pool: télen vinnék Casillast, már él a kapcsolat vele - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.20. 09:49
null
Környezetváltozás tenne jót a bizonytalankodó Casillasnak? (Fotó: Reuters)
Angol sajtóhírek szerint a Liverpool már felvette a kapcsolatot Iker Casillas menedzsmentjével, míg Brendan Rodgers érdeklődött a Real Madridnál a labdarúgó szerződtetésének feltételeiről.

 

Casillas hivatalosan változatlanul a „mozdíthatatlan” kategóriában van a Realnál, ám egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a 33 éves kapus nem kizárólag a madridiaknál játszik profi karrierje során, hiába a klub egyik ikonja. Sőt, minden bizonnyal az utolsó idényét tölti a BL-címvédőnél.

Casillas éveken át megkérdőjelezhetetlenül első számú kapusnak számított a Realnál, aztán jött egy peches sérülés, majd José Mourinho – aki vérbeli vezér típusú edzőként egyébként is ütközött az öltözőben hangadónak számító kapussal – a Casillas pótlására szerződtetett Diego Lópeznek szavazott bizalmat, miként a folytatásban Carlo Ancelotti is – de legalábbis erősen megosztották a feladatokat a kapusok között. Időközben Casillas egyre bizonytalanabbá vált – mai napig kérdéses, hogy tényleg gyengébb lett-e, vagy ez az edzői bizalom elveszítésének óhatatlan következménye –, már a spanyol válogatottban sem biztos a pozíciója, és úgy tűnik, a szurkolók támogását sem élvezheti már. Kifütyülték őt a Bernabéuban, és a spanyol honlapokon feltett szavazások végeredménye is ezt sugallja.

Casillas szerződése 2017-ben jár le a Realnál, de a Liverpool már a télen elvinné őt, a kapus értékét a transfermarkt.de kb 8.3 millió euróra teszi. Az angolok szeretnének rutinos kapust szerződtetni, képben volt a szintén spanyol, jelenleg egyesület nélküli Víctor Valdés, de a súlyos sérülésből felépülő játékossal való tárgyalások során a gazdasági kérdések miatt nehézségek támadtak.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
9 perce

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
17 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
21 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43
Ezek is érdekelhetik