MU: A Manchester City túlnőtt a „vörös ördögökön” - Schmeichel

Vágólapra másolva!
2014.10.30. 18:28
null
Túlnőtt a City az MU-n? (Fotó: Reuters)
Peter Schmeichel, a Manchester United korábbi kapusa szerint kedvenc együttesén az évek alatt túlnőtt a városi rivális City.

„Az első pár évemben az MU-nál nem értettem, hogyan kezelhetik a drukkerek riválisként a Manchester Cityt. A Liverpool, sőt, még a Leeds is erősebb volt a kékeknél. Ma már más a helyzet, a bajnok a City, amely túlnőtt a Manchester Uniteden" – mondta a manchestereveningnews.co.uk-nak Schmeichel, aki 292 mérkőzésen lépett pályára a „vörös ördögök" mezében.

Az MU vasárnap, a Premier League 10. fordulójának rangadóján az Etihad Stadionban lép pályára a City ellen.

„Fogalmam sincs, mire számíthatunk a hétvégén, de Van Gaalt felesleges szidni, időt kell hagyni neki, hogy rendberakja a csapatot. Az igazolásokkal nem lehet gondja senkinek, Falcao és Di María érkezésével megerősödött az együttes támadójátéka, már csak a védelmet kell összerázni, és akkor garantált az első négy hely egyike" – tette hozzá Schmeichel, aki pályafutását a Citynél fejezte be.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
10 órája

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
12 órája

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01
Ezek is érdekelhetik