Man. United: Piqué a januári célpont - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.03. 09:22
null
Gerard Piqué sportszakmailag nem a legsikeresebb időszakát éli Barcelonában (Fotó: Reuters)
Angol sajtóértesülések szerint a Manchester United a téli átigazolási időszakban ajánlatot tesz Gerard Piquéért, az FC Barcelona spanyol válogatott középhátvédjéért, aki ebben a szezonban eddig kevesebb játéklehetőséget kapott a katalánoknál, mint azt remélte.

 

A 27 esztendős játékos téli klubváltására nem érdemes nagy tételben fogadni, de az mindenképpen említésre méltó, hogy a korábban kirobbanthatatlannak hitt Piqué a 2014–2015-ös idény eddig eltelt szakaszában csak három mérkőzést játszott végig a Barcánál – az APOEL ellen gólt is szerzett –, amely már túl van nyolc tétmeccsen.

A spanyol sajtó jelentése szerint a védelem tengelyében a Javier Mascherano, Jérémy Mathieu párost favorizáló Luis Enrique vezetőedző Piqué hozzáállásától sincs elragadtatva, akit a PSG elleni Bajnokok Ligája-találkozón elküldött melegíteni, de a futballista sokkal inkább a pályán zajló eseményekkel törődött, mint a bemelegítő feladatokkal.

A világ- és Európa-bajnok spanyol játékost 2008 nyarán ötmillió euróért vásárolta vissza a Barcelona a Manchester Unitedtől, amely a támadóalakzatát alaposan megerősítette a nyáron, a hátvédsor teljesítménye – és összetétele – azonban finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után, így újabb érkezők várhatók.

Az angol sajtó az esetleges ajánlat pénzügyi részleteiről nem számol be, de tekintve, hogy a háromszoros BL-győztes játékos májusban 2019-ig meghosszabbította a szerződését a katalánokkal, biztosan nem lenne olcsó mulatság az MU-nak a megszerzése.

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
12 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:43

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45
Ezek is érdekelhetik