FA-kupa: 11-es, emberhátrány - a mezőnyjátékos öt gólt kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.28. 23:02
Amint arról korábban beszámoltunk, az angol ötödosztályú Alfreton Town kapus nélkül készült a vele egy ligában szereplő Lincoln City elleni idegenbeli FA-kupa-selejtezőre. Nos, a vendégeknek nem sikerült a bravúr, 5–1-es vereséget szenvedtek az újrajátszott mérkőzésen.

Az Alfreton kapuját a kapusokat sújtó sérüléshullám miatt Anthony Howell védte, aki jobb napjain középpályásként vagy szélső támadóként kap szerepet.Az Alfreton kapuját a kapusokat sújtó sérüléshullám miatt Anthony Howell védte, aki jobb napjain középpályásként vagy szélső támadóként kap szerepet.

A 28 éves játékos feladatát nehezítette, hogy az Alfreton a 70. perctől emberhátrányban játszott, ráadásul a Lincoln City javára korábban egy tizenegyest is megítélt a játékvezető, amelyet a mesterhármast jegyző Sean Newton gólra váltott.

A Lincoln a főtábla első fordulójában, a legjobb 124 között a szintén ötödik vonalbeli Eastleigh vendége lesz. Az első és másodosztályú csapatok a harmadik körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

Legfrissebb hírek

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
2025.09.14. 20:46
Ezek is érdekelhetik