Barca: „Dani Alves távozik, aláírt a Manchester Unitedhez”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.18. 13:10
null
Az ügynök állítása szerint Dani Alves a Manchester Unitedé lett (Fotó: Reuters)
Francois Gallardo, FIFA-licences játékosügynök egy spanyol televíziós műsorban azt állította, a Barcelona brazil válogatott labdarúgója, Daniel Alves előszerződést kötött a Manchester Uniteddel, és a szezon végén csatlakozik az angol klubhoz.

Gallardo meglepő kijelentése némileg ütközik Dani Alves ügynökének azon szavaival, hogy ügyfelével minden eshetőséget megvizsgálnak, mielőtt januárban meghoznák a végső döntést.

A brazil jobbhátvéd korábban kazt mondta, Angliában folytatja a pályafutását, majd spanyol sajtóértesülések szerint mégis maradt volna a Barcánál, most azonban megint az első forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek.

„Alves a következő szezonban elhagyja a Barcelonát, már alá is írt egy előzetes megállapodást a Manchester Uniteddel” – mondta Gallardo egy spanyol televíziócsatornának.

Ha Dani Alves valóban a „vörös ördögöknél” folytatja, honfitársával, Rafaellel kell megküzdenie a jobbhátvéd posztjáért. A brazil futballista szerződése a nyáron lejár a katalánoknál, ezért a manchesteriek akkor ingyen átigazolhatják.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
8 órája

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43
Ezek is érdekelhetik