Anglia: hétvégi ellenfele az egekig magasztalta Mourinhót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 16:50
Neil Warnock, az angol Premier League-ben szereplő Crystal Palace menedzsere nem szűkölködött a pozitív jelzőkben, amikor hétvégi ellenfelét, a Chelsea-t irányító José Mourinhót jellemezte.

„Azt hiszem ő a legjobb edző a világon, és ezt mindig is így gondoltam – mondta Warnock. – Hálás alak önök (a média – a szerk.) számára, hiszen mindig mond valami idézhetőt. Kiválóan igazolt a nyáron, ha a télen vesz egy csatárt, biztos vagyok benne, hogy bajnoki címig vezeti együttesét.”Warnock. – Hálás alak önök (a média – a szerk.) számára, hiszen mindig mond valami idézhetőt. Kiválóan igazolt a nyáron, ha a télen vesz egy csatárt, biztos vagyok benne, hogy bajnoki címig vezeti együttesét.”

„Kiváló menedzser, a játékosai imádják. Igen, valóban mondott olyat az elmúlt tizenkét hónapban, amit valószínűleg azóta meg is bánt, de ez már csak így működik nála… Amikor taktikailag nehéz mérkőzés előtt áll, akkor mutatja meg igazán, hogy mire képes.”

Warnock esélyesnek látja arra a Chelsea-t, hogy megismételje az Arsenal 2003–2004-es teljesítményét, amikor az „ágyúsok” egész szezonban veretlenek maradtak.

„Azt hiszem minden esélyük megvan rá, Ha megnézem az akkori Arsenalt, és a mostani Chelsea-t, sok a hasonlóság. Egyik csapatban sem lehet túl sok gyenge pontot találni.”

A Crystal Palace szombaton 16 órától az eddig veretlen Chelsea-t fogadja a Premier League nyolcadik fordulójában.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
4 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
6 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
8 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41

Az idény során másodszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:29
Ezek is érdekelhetik