Anglia: A másodikért vállalom a felelősséget - Tőzsér Dániel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 12:15
A Nottingham Forest elleni kedd esti hazai döntetlennel (2–2) a Watford a második helyre szorult az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályának (Championship) tabelláján, de Tőzsér Dániel szerint a támadásban mutatottak biztatóak a jövőre nézvést.

„Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, úgy érezzük, mi voltunk a jobbak, csakhogy kontrából néhányszor elkaptak minket – idézi a Watford hivatalos honlapja Tőzsér Dánielt. – De nem merülünk el az önsajnálatban, már csak azért sem, mert támadásban mutattunk szép dolgokat.”Tőzsér Dánielt. – De nem merülünk el az önsajnálatban, már csak azért sem, mert támadásban mutattunk szép dolgokat.”

A magyar középpályás elismerte: azért az utolsó passzokkal akadtak gondok, dolgozniuk kell, hogy hatékonyabbá tegyék a helyzetkialakításukat.

„De az új edző még csak most érkezett, kell egy kis idő, hogy összecsiszolódjunk. Nagyon sok mérkőzés áll még előttünk, ezek sikeres teljesítésére kell összpontosítanunk” – fogalmazott Tőzsér, aki a kapott góloknál elkövetett hibákról is beszélt, a másodikért magát is felelőssé téve.

„A második góljuk előtt azt hittük, hogy a labda túljutott az oldalvonalon, az utána történtekért pedig vállalom a felelősséget, úgy vélem, meg kellett volna állítanom a vonal melletti emberüket. Hibák sajnos mindig előfordulnak, de biztos vagyok benne, hogy a következő meccsig tanulunk belőlük” – mondta a magyar játékos, aki szerint ha nyernek szombaton a tabellán közvetlenül a nyomukban loholó Middlesbrough otthonában, elégedettek lehetnek.

„Nem kérdés, ha szombaton megszerezzük a három pontot, sikeres hétre tekinthetünk vissza. A Middlesbrough idegenben nem könnyű ellenfél, de szerintem jó a csapatunk, megvan a kellő önbizalmunk, úgyhogy nincs félnivalónk.”

Szlavisa Jokanovics, a Watford nemrégiben kinevezett menedzsere az első hatvan perccel elégedett volt, az utolsó harminccal már kevésbé – mint mondta, a végjátékra kevéssé volt jellemző a taktikai fegyelem, „inkább szívvel játszottunk, mint fejjel”.

Legfrissebb hírek

Az El-győztestől érkezett Callum Stylesék új edzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.02. 22:22

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16
Ezek is érdekelhetik