Anglia: Ronaldinho a hatodosztályból kapott ajánlatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 16:05
null
Ronaldinho ajánlatot kapott az angol hatodosztályú Basingstoke Towntól (Fotó: Reuters, archív)
Az angol hatodosztályban, a Conference Southban szereplő Basingstoke Town marketingese, Simon Hood elmondta, hogy ajánlatot tettek az aranylabdás Ronaldinhónak, akinek az ügynökével már fel is vették a kapcsolatot. A labda most a világbajnok brazil labdarúgó térfelén pattog.

 

A Basingstoke Town az angol hatodosztály déli csoportjában, a Conference Southban szerepel, és nem is kezdte rosszul a szezont, hiszen hat fordulót követően négy győzelemmel és két vereséggel, 11–3-as gólkülönbséggel a tabella a harmadik helyén áll.

A klub csendes életét azonban alaposan felforgathatja a Basingstoke Gazzette-ben megjelent hír, mely szerint az együttes ajánlatot tett az Atlético Mineirótól távozó Ronaldinhónak, aki jelenleg szabadon igazolható. Az egyesület marketingese, Simon Hood megerősítette a hetente kétszer, szerdán és csütörtökön megjelenő lap értesülését.

„Megbeszéléseket folytattunk Roberto de Assisszal, a játékos testvérével, és ajánlatot tettünk. Most Ronaldinhón a sor, hogy eldöntse, szeretne-e nálunk játszani. Ha ki szeretné próbálni magát az angol futballban, nem tudok elképzelni jobb helyet számára, mint a Basingstoke” – mondta szerényen Hood.

A szerződéstervezet pénzügyi részleteiről nem szivárogtak ki információk.

Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik