PL: Wenger nem az MU-nak, külföldre adná el a belga védőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.07. 21:58
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere kijelentette, nem szeretne egy hazai riválist erősíteni távozó belga hátvédjével, Thomas Vermaelennel, miközben az érdeklődő Manchester United az olasz fővárosban is kiszemelt egy védőt.

„Igen, távozhat. Vannak ajánlataink, többek között a Manchester Unitedtól is. Ideális esetben azt szeretnénk, ha nem angol klubhoz kerülne, de jelenlegi helyzetünkben nehezen állhatunk a döntése útjába” – nyilatkozta Wenger egy sajtótájékoztatón Vermaelenről. Angol források úgy tudják, a belga a Manchester United és a Barcelona között fog választani. Mindkét együttes próbálja megerősíteni a nyáron meggyengült hátsó alakzatát.Wenger egy sajtótájékoztatón Vermaelenről. Angol források úgy tudják, a belga a Manchester United és a Barcelona között fog választani. Mindkét együttes próbálja megerősíteni a nyáron meggyengült hátsó alakzatát.

Az Arsenalhoz idén nyáron érkezett Alexis Sánchez, Mathieu Debuchy, David Ospina és Calum Chambers is, de Wenger a további igazolások esélyét sem zárta ki a transzferkapu zárásáig hátralévő három és fél hétben.

A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal a belga mellett Olaszországban is kiszemelt egy hátvédet, méghozzá a Roma játékosát, Mehdi Benatiát – írja az Express. A gólerős marokkóiért korábban a Chelsea és a Manchester City is mutatott érdeklődést, ára Vermaelen háromszorosa, 30 millió font körül mozog.

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
1 perce

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06
Ezek is érdekelhetik