Man. City: 32 millió font a Porto francia védőjéért?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.04. 13:11
Angol sajtóhírek szerint a Premier League rajtja előtt a címvédő Manchester City – az első fordulóban augusztus 17-én a Newcastle United vendégeként lép pályára – utolsó rohamra indul a Porto francia válogatott labdarúgójáért, Eliaquim Mangaláért, akiért 32 millió fontot (37.5 millió euró) sem sajnál.

A már 23 évesen is kellő nemzetközi rutinnal bíró középhátvéd ideális párja lehet Vincent Kompanynak, és egybehangzó szakmai vélemény szerint a City hiányzó láncszeme. Vele minden fronton a végső győzelemre is esélyesként vághat neki a szezonnak a manchesteri gárda.

Kompany mellett további, vb-t megjáró játékosok (Fernandinho, az új igazolás, Bacary Sagna, valamint az argentin trió, Sergio Agüero, Pablo Zabaleta és Martin Demichelis) csatlakoztak a kerethez, a New Yorkból kölcsönkapott Frank Lampardot szerdára várják. Manuel Pellegrini menedzser szerint a kéthetes amerikai turné során sokat utaztak, így játékosai fáradtak. A szakember csapatát még nem érzi késznek a rajtra, hiszen nem a teljes kerettel dolgozhatott.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09
Ezek is érdekelhetik