Chelsea: Torres elmegy? Még nem mondta - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 16:17
José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának portugál menedzsere az Everton elleni szombati, idegenbeli bajnoki előtt nyilatkozott a londoniak keretében lévő, de fél szemmel már Milánó felé kacsingató Fernando Torresről.

„Torres elmegy? Amennyiben ő tényleg menni akarna, mert ezt én még nem hallottam tőle, akkor elemeznünk kell a kialakult helyzetet – reagált Mourinho a Torres jövőjével kapcsolatban feltett újságírói kérdésre. – Három csatárral terveztem az idényre, és az egyik ő. Nekem tetszik a játéka. Amíg a mi játékosunk, addig nincs semmi baj. Ha valóban az lenne a helyzet, hogy elhagyna minket, meglátásom szerint azért döntene így, mert egy másik bajnokságban új kihívást akarna magának.”Mourinho a Torres jövőjével kapcsolatban feltett újságírói kérdésre. – Három csatárral terveztem az idényre, és az egyik ő. Nekem tetszik a játéka. Amíg a mi játékosunk, addig nincs semmi baj. Ha valóban az lenne a helyzet, hogy elhagyna minket, meglátásom szerint azért döntene így, mert egy másik bajnokságban új kihívást akarna magának.”

Mattia Destro (Roma) és Loic Rémy (QPR) esetleges szerződtetéséhez nem fűzött kommentárt, szerinte a nyári átigazolási piac lényegi része lezárult. Az általa kiszemelteket tekintve mindenképpen úgy érzi, hogy több dolga már nincs, elég csak a szakmára koncentrálnia.

Diego Costa szombati játékát illetően nem tudott biztosat mondani. A nyáron szerződtetett, honosított spanyol támadó az elmúlt két napban nem tudott a társakkal együtt edzeni, de igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy szombaton ennek ellenére játékra alkalmas állapotba hozzák.

Amint arról korábban már beszámoltunk: Torres távozása és milánói szerződtetése aktuális téma az angol és az olasz sportsajtóban is. Sőt, már azt is tudni vélik, hogy a lényegi kérdésekben a két érintett klub egyezségre jutott egymással, nem úgy a spanyol támadó és az AC Milan, amely éves szinten kétmillió euróval kevesebb fizetéssel foglalkoztatná, mint amit a londoniaknál megkeres. Utóbbiakhoz 2016-ig köti a szerződése Torrest.

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
3 órája

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Gazzetta: Ibrahimovic csalódást okozott a Milan tulajdonosának

Olasz labdarúgás
2025.05.16. 14:17

Sergio Conceicao a Milan kupaveresége után: Utólag mindenki remek edző

Olasz labdarúgás
2025.05.15. 10:06

Zvonimir Boban elárulta, mennyire járt közel Szoboszlai az AC Milanhoz

Olasz labdarúgás
2025.05.13. 10:05

Kevin De Bruyne Olaszországban folytathatja, rábólintott a Napolira – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.12. 18:54
Ezek is érdekelhetik