Anglia: Bajner a bajnoki rajton is folytatná remek sorozatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 11:21
Mint korábban beszámoltunk róla, Bajner Bálint újra betalált a Championship rajtjára készülő Ipswich Townban. A magyar játékos reméli, tétmérkőzésen is jól sikerül a bemutatkozása.

„Előre megbeszéltük, hogy az első félidőben játszom – nyilatkozta a lefújást követően a Nemzeti Sportnak Bajner, aki csütörtökön írt alá a Championshipben szereplő csapathoz. – Nagyszerű volt kezdőként pályára lépni, és remekül megértettük egymást Daryl Murphyvel. Talán nem kell senkinek bemutatni az ír válogatottat, akinek a Premier League-ben is jól cseng a neve. A gólom kifejezetten boldoggá tesz. Utána köszöntöttek a csapattársak, ráadásul abba a kapuba lőttem, amelyik mögött a minket elkísérő mintegy háromezer szurkoló ült. A kapusunktól indult az akció, elvégezte a kirúgást, én megcsúsztattam, majd a csapattársam kapura lövése után lecsaptam a kipattanó labdára, és nagyjából tizenöt méterről a kapuba lőttem. A lefújás után mondta is Mick McCarthy menedzser, hogy ezt várja tőlem, s a Fulham elleni jövő heti bajnokin is számít rám. Azt persze még nem tudom, hogy kezdőként vagy csereként kapok-e lehetőséget, mivel van még egy kis lemaradásom.” Bajner, aki csütörtökön írt alá a Championshipben szereplő csapathoz. – Nagyszerű volt kezdőként pályára lépni, és remekül megértettük egymást Daryl Murphyvel. Talán nem kell senkinek bemutatni az ír válogatottat, akinek a Premier League-ben is jól cseng a neve. A gólom kifejezetten boldoggá tesz. Utána köszöntöttek a csapattársak, ráadásul abba a kapuba lőttem, amelyik mögött a minket elkísérő mintegy háromezer szurkoló ült. A kapusunktól indult az akció, elvégezte a kirúgást, én megcsúsztattam, majd a csapattársam kapura lövése után lecsaptam a kipattanó labdára, és nagyjából tizenöt méterről a kapuba lőttem. A lefújás után mondta is Mick McCarthy menedzser, hogy ezt várja tőlem, s a Fulham elleni jövő heti bajnokin is számít rám. Azt persze még nem tudom, hogy kezdőként vagy csereként kapok-e lehetőséget, mivel van még egy kis lemaradásom.”

Az Ipswich az utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a szezonkezdés előtt, így érthető a csatár öröme, hogy ismét betalált. Bajner Bálint ezt megelőzően a Southend ellen is gólt szerzett, a Gillingham ellen pedig gólpasszt adott. Nem csoda, ha bizakodva várja a rajtot.

„Ha lehetne, már most kezdeném – türelmetlenkedett a Borussia Dortmundtól érkező hórihorgas támadó. – Hazai pályán kezdjük a bajnokságot, alig várom már, hogy bemutatkozzam a Portman Roadon. Ráadásul az első négy bajnokinkra már el is fogytak a jegyek, ami azt jelenti, hogy harmincezren lesznek a stadionban. Ennél jobb motiváció nem is lehet. Már csak az kell, hogy a Fulham ellen tétmérkőzésen is jól sikerüljön a bemutatkozásom.”

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik